Áprilyról és a Nyugatról

(A Patroklos alszik című vers kapcsán)

Aki az Áprily-irodalomban kicsit is jártas, talán furcsállja írásunk címét. Hiszen e viszony tisztázott - gondolhatja. Valóban, az Áprily-recepció többszörösen igazolt, immár közhelynek számító megállapítása, hogy a pályakezdő Áprily Lajos (miként a születőben lévő erdélyi magyar irodalom legerősebb, később helikoninak nevezett irányzata is) elsősorban Ady és a Nyugat irodalmi-esztétikai törekvéseit tette a magáévá.

Az Áprily-költészet s az első Nyugat-nemzedék lírájának kapcsolódási pontjait alaposan feltérképezte a szakirodalom. A költő monográfusain kívül számos kutató foglalkozott rövidebb-hosszabb terjedelemben az Áprily-versek "nyugatos" hatáselemeivel, s a témáról alapos összegző áttekintés is napvilágot látott.[1] E munkákból kiderül, hogy a korai Nyugat költői közül a legerőteljesebb hatást Ady gyakorolta a pályakezdő enyedi költőre. (E tényt megerősítik Áprily vallomásai, visszaemlékezései.) Mint Máthé József írja, Ady példája segítette, hogy kiszabaduljon a XIX. század végi líra vonzásköréből, ő keltette fel benne az eredetiség igényét, tágította ki ízlésvilágának és érdeklődésének határait.[2] Áprily így sem vált lírikusként Ady-követővé, s végképp nem lett Ady-utánzó. A verseiben fellelhető adys nyomok ellenére költészete önálló - s az Adyétól sok tekintetben különböző - karakterét őrizve bontakozott ki a húszas években.

Az Adyhoz való viszonyulás történetében különös epizód a Bethlen Kollégiumban tartott előadás Ady költészetéről 1917 decemberében. A szelíd Áprily - valójában Jékely, hisz költőként ekkor még ismeretlen - ez alkalommal szokatlanul viselkedik: beavatkozik az Ady körüli vitába, s kiáll a Nyugat vezető lírikusa mellett. (Teszi ezt ráadásul annak tudatában, hogy környezetében az Adyt elutasítók vannak többségben.)[3] Ady halálát követően hamarosan megindult az öröksége körüli viszály mind a harmadára zsugorodott Magyarországon, mind a román csapatok által megszállt s hamarosan jogilag is román fennhatóság alá került területeken. E viszálykodásnak voltak előjelei már 1919-ben (gondoljunk csak pl. Szekfű Gyula ekkor megjelent nevezetes könyvére, a Három nemzedékre, melyben a szerző Ady sorsát a Tisza Istvánéval rokonította), ám az ismert körülmények (kommunista hatalomátvétel, román invázió, fehérterror) miatt csak 1920-ban bontakozhatott ki. Történetét nem kívánjuk ezúttal ismertetni. Az iránta érdeklődőknek a gazdag szakirodalomból ajánlhatjuk Jancsó Elemér Ady és a hazai magyar irodalom kialakulása című dolgozatát, mely a vita erdélyi fordulatairól ad kommentárjaiban ugyan marxista módon elfogult, ám tényközléseit tekintve alapos áttekintést és Tverdota György írását, amely a pereskedés magyarországi kibontakozását követi nyomon (Ady öröksége József Attila életművében).[4] A fő frontvonal mindenesetre Magyarországon is, a román uralom alá került területeken is az Adyt korábban elutasító, ám halála után őt kisajátítani kívánó, politikailag jobboldalinak, esztétikailag konzervatívnak nevezhető erők tábora s az ellenük fellépő nyugatosok és szimpatizánsaik között húzódott, s a vitákban egyként szerephez jutottak, sokszor fogalmi homályt okozó módon egybemosódva, világnézeti-politikai és esztétikai szempontok. E pereskedésben Áprily újra (s meglepően korán) hallatja hangját Patroklos alszik című költeményével.[5] A vers állásfoglalása meglepő, szemlélete, véleményünk szerint, a későbbi helikonisták viáglátását előlegezi.

A hat szakaszos mű első fele (1-3.versszak) az Iliász ismert részletét parafrazálja, a (Hektor által legyőzött) Patroklosz holttestéért folyó küzdelmet jeleníti meg, helyenként filológiai hűséggel utalva vissza a homéroszi szövegre a csata képi megjelenítésében (tengerár- és tűz-hasonlatok) és lármájának visszaadásában (hangutánzó szavak).

A harc felidézését követően a vers a halott Patrokloszra fókuszál. Láttatja sebekkel borított, meztelenre vetkőztetett testét, érzékelteti némaságát, árvaságát, sejteti továbbá, hogy a maga "helyzetéből" hogyan tekint az érte tülekedőkre. A költemény e második fele - a holttest leírását nem számítva - túllép az Iliászon, s mintha minden elemében az első rész antitézise lenne. Az ottani dinamikára, zajra, háborús elevenségre itt mozdulatlanság, némaság, béke (a halál békéje) felel. E három versszak azzal is továbblép a homéroszi szövegen, hogy a holtat a szentség, az emelkedettség szférájába helyezi. (Több ekkortájt íródott Áprily-versben a hegy, a hegyek kerülnek hasonló pozícióba, s tekintenek elnéző mosollyal vagy hűvös egykedvűséggel a percnek élő, szenvedő, perlekedő emberekre - lásd: Kisváros; A hegyek.)

Ha az olvasottakat Adyra s az "érte" folyó irodalmi küzdelemre vonatkoztatja az olvasó, hiányérzete támadhat, hisz a költemény nem foglal állást a küzdőkkel kapcsolatban, nem áll egyik tábor pártjára sem. (Nota bene: Homérosz is pártatlan a trójaiak és ellenségeik megítélése dolgában. Áprily pártatlansága, véleményünk szerint, mégsem a homéroszi példa követéséből fakad.) Az igazi szembenállás itt nem az Ady-örökségért küzdők, hanem a háború és béke között van. (Sok, a költemény szomszédságában található Áprily-műnek ugyancsak szervező elve ez az ellentét, lásd pl.: Nevek ciklus; Vonatra várok. Ezek az alkotások egyébként azt is tanúsítják, hogy az induló Áprily költészetének egyik legfontosabb értékszimbóluma éppen a béke.)

A harc és a béke e szembeállításának hátterében nem csupán a költő világháborúval kapcsolatos tapasztalatai, háború okozta veszteségei húzódnak meg - visszaemlékezéseiből tudjuk, ezek ihlető szerepe is óriási volt -, hanem kisebbségi léthelyzetéből fakadó élményei is. A román uralom alá került területeken ugyanis, nem fegyverrel bár, de tovább folyt a hivatalos szervek által szított háború, a gyűlölködés, a kiszorítósdi.

Versében tehát Áprily egy épp ekkoriban felsejlő erdélyi nézőpontból tekint az Ady-vitára, olyan szemszögből, mely nem csupán rá, hanem pályatársai többségére is jellemző lesz a húszas években. A béke, a megbékélés vágya ekkoriban nem csupán a magyar-román, hanem a magyar-magyar viszonnyal kapcsolatban is kifejezésre jutott az írók, költők műveiben, nyilatkozataiban, sőt cselekedeteiben. Közismert például, hogy a helikoni írói közösség a tolerancia jegyében jött létre és működött, hogy keretein belül sikerült megoldani - ideig-óráig legalábbis - a különböző esztétikai és politikai meggyőződésű alkotók békés együttműködését. Úgy véljük, hogy ebben Áprily Patroklos alszik című versének (s persze, még jó néhány ekkoriban született, hasonló szellemű alkotásának) előkészítő szerepe volt.

A tíz és tizenegy szótagos jambusi sorokból építkező költemény Adyról és utóéletéről művészeti párhuzamok felvillantásával szól. A téma e műalkotás-élményeken való átszűrése, e közvetettség, távolítás a parnasszista poétika eszköztárába tartozik, ugyanúgy, miként a formai kimunkáltság s a szimmetrikus szerkesztés. A vers második fele ugyanakkor Patroklosz-Adynak a mítizálása (a holtak szigetével való azonosítása) révén szimbolista jegyekkel gazdagodik.

A sziget metafora nem pusztán a hős árvaságát érzékelteti, hanem a holtak szigetével kapcsolatos elképzeléseket s ezek művészi fel- és továbbgondolásait is felidézi a műveltebb olvasó tudatában. Ez utóbbiak közül hadd említsünk példaként két olyan művet, melyet Áprily is ismerhetett. Az egyik a szimbolista svájci festő, Arnold Böcklin Holtak szigete című festménye, a másik Jászay-Horváth Elemér verse, mely ugyancsak a Holtak szigete címet viseli, s még a háború előtt jelent meg a Nyugatban (1910/6., 345-346.). Íme néhány sor a költeményből (1. és 3. versszak):

Amikor Áprily Lajos általunk vizsgált költeménye napvilágot látott, még nem létezett önálló erdélyi magyar irodalom, közös stratégiák sem kristályosodtak ki, melyek a régió magyar szellemi törekvéseit összehangolták volna. A költő említett, Ady mellett kiálló 1917-es előadását s az irodalmi háborúskodásra reagáló 1920-as költeményt összevetve nyilvánvaló az Áprily szemléletében, magatartásában bekövetkezett módosulás. Apró jel ez, mondhatnánk: jelcsíra. Ám ilyen csírák sokasága figyelhető meg ekkor Áprily és pályatársai alkotásaiban. Kisarjadásuk, összefonódásuk révén születik meg hamarosan a transzszilvanizmusnak nevezett eszmerendszer.

[1] MÁTHÉ József: Áprily és a nyugatosok. In: Írás és értelem.Közdok Kft., Bp., 2000. 48-79.

[2] Uo. 52-53.

[3] Az előadás szövege Ady Endre címmel szerepel a költő esszéit, vallomásait, kritikáit tartalmazó Álom egy könyvtárról című kötetben (Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1981. 169-189.). Az előadás elhangzásának időpontját a könyvet összeállító UGRIN Aranka közli a jegyzetekben (371.).

[4] JANCSÓ Elemér áttekintését lásd: Kortársaim. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976. 120-147. TVERDOTA György írása az Ady-tanulmányokat közreadó Tegnapok és holnapok árján című kötetben olvasható( a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Népművelési Propaganda Iroda közös kiadványa, Bp., 1977. 287-310.).

[5] A költemény a Zord Időben jelent meg először 1920-ban. Lásd: VITA Zsigmond: Áprily Lajos.Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972. 320.